2013. szeptember 18., szerda

Bird Numbers 2013

Az Európai Madárszámlálási Tanács (EBCC – European Bird Census Council) szeptember 17-21 között Kolozsváron tartja a három évente megrendezett tudományos konferenciáját. A rendezvényt a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Biológia és Geológia Kara, a Román Madártani Egyesület és a „Milvus Csoport” Madártani és Természetvédelmi Egyesület szervezi a Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar épületében (Teodor Mihali u., 58-60 sz.).
A találkozó négy napján mintegy 120 tudományos munkát mutatnak be, előadásként vagy poszterként a 44 országból érkezett, közel 200 fős hallgatóságnak. A fennmaradó napon a résztvevők három kirándulás közül választhatnak, amikor a Tordai-hasadék, Torockó és a Székelykő illetve a Csapó és Radnót környéki halastavak madár- és élővilágával ismerkednek meg.
Amint a konferencia mottója is utal rá (Minden madár számít – Every bird counts), a bemutatott eredmények a madarak számával, állománynagyságával, monitoringjával és elterjedésével kapcsolatosak, legyen szó ritka madarakról vagy a körölüttünk mindenütt felbukkanó közönséges fajokról. A kutatók által szolgáltatott adatok valós képet adhatnak a természetvédőknek, kormányzati döntéshozóknak a különböző természetet érő a hatásokról, hiszen a madarak érzékenyen jelzik a környezetükben beálló változásokat.
A hazai előadók borzas gödényekről, fehér gólyákról, tövisszúró gébicsekről, vörösnyakú libákról és ragadozó madarakról szóló vizsgálatok eredményeiről számolnak be.
A konferencia helyszínén a tágabb közönség számára is érdekesnek tekinthető, szabadon látogatható kiállítás nyílt Zsoldos Márton és Deák Attila eredeti madaras festményeiből.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése